.
Hiányzol
Hiányzol nagyon, ezt nem tagadhatom,
Szeretném veled tölteni minden napom!
Szeretnék veled sétálni az őszi napsütésben,
Kettesben valahol egy erdei ösvényen.
Megfognám felém nyújtott törékeny kezed,
S magamhoz ölelném remegő, fázó tested.
Boldogan ölelnélek akkor magamhoz,
S lassan közeledne ajkam ajkadhoz.
Összeforrna ajkunk egy édes csókban,
Éppen úgy, mint egykor álmainkban.
Ott mindentől távol a természetben,
Megtalálnánk a boldogságot mindketten!
Most egyedül vagyok, nem vagy mellettem,
Nem mosolyogsz rám, s nem fogod kezem.
Vágyódom utánad, hiányzol nagyon,
Istent kérem, hogy végre meghallgasson!
Oly nagyon vágyom már a boldogságra,
De legfőképp valaki oly bíztató szavára!
Hiányoznak a mindig kedves szavaid,
Alig várom, hogy végre olvashassam soraid.
Melyből talán megtudhatok valami újat,
Ami tökéletesítheti a bennem élő képet rólad.
És talán egy kicsit a szívedbe is láthatok.
S megláthatom benne azt, mire számíthatok!
Minden nap egy kicsit elbizonytalanodom,
Vajon jól teszem-e, hogy álmodozom.
Hiszen, ha jól belegondolok az egészbe,
Mindennek sajnos nagyon kicsi az esélye!
Mégis ebbe a kis reménybe kapaszkodom,
Szorítom erősen, és a csodát várom!
2006. október 23.
