Négy évvel ezelőtt egy meleg nyári estén itt ültem a számítógép előtt egyedül és blogokat olvastam. Ekkor határoztam el, hogy én is belekezdek, rengeteg időm volt, lelkes is voltam, jó volt egy kis mosolyt csalni az emberek arcára. Soha nem felejtem, mikor egy-egy kis személyre szóló versemmel örömet okozhattam, s ettől én is egyre jobban éreztem magam. De sajnos minden véget ér egyszer. Most 4 év elteltével itt ülök újra a gépnél egyedül és blogokat olvasok, de nem találom sehol azt a 4 évvel korábbi hangulatot. Az emberek rohannak, nem figyelnek egymásra. Vonatok jönnek mennek, fel kellene szállni egyre, és elmenni jó messzire, ahol senki sem ismer, és új életet kezdeni. Egy jobbat és szebbet mint ez. Talán egyszer, nincs még elég bátorságom!
Ez a nyugalom kis kuckója volt, most a csendé!
Torta helyett egy kis szendvics!:D
