A zenebohóc
Tedd fel gyorsan a piros bohócorrot,
Az arcodra pedig fesd fel mosolyod!
Így járj-kelj ebben a kerek világban,
Pont úgy, mint a bolondok házában!
Az álarc elrejti majd szomorúságod,
Mindenki azt hiszi, ez a te mosolyod.
A gyerekek nevetnek fülig ér szájuk,
Ha zenebohócként közeledsz hozzájuk.
Felnőttek között is vannak gyermekek
Akik ha látnak, jobb kedvre derülnek.
Ők értékes emberek, keresd társaságuk,
Vigasztald őket, hallgasd meg bánatuk.
Hidd el, ők kedvelnek, szeretnek téged,
S talán mindent meg is tennének érted.
Vesd le hát előttük ezt a bohóc álarcot,
Hogy ők is láthassák a te igazi arcod!
Lesz, aki ott hagy, mert így nem szeret,
De lesznek, akik maradnak melletted.
Vannak sajnos, akik nem értik a tréfát,
Ők majd kiabálnak rád kígyót-békát.
Ne törődj velük, csak nevess az egészen,
Hisz egyszer csak jóra fordul minden!
Akkor ők lesznek hatalmas gondban,
Ha vezérük ott hagyja őket a bajban.
Akkor te gúnyolódhatsz majd rajtuk,
S nem kell, hogy érdekeljen a bánatuk.
Akkorra te már ünnepelt bohóc leszel,
Szívedben mindenki iránt szeretettel.
Az egész világ téged fog ünnepelni,
Mindenki téged akar látni, hallgatni!
Megtelnek a világ hatalmas cirkuszai,
A nevedet kiáltja kórusban mindenki!
Ha kilépsz a porondra, felzúg a taps
És ezáltal rengeteg szeretetet kapsz.
Te leszel majd a világhírű Fefi bohóc,
Kinek orra krumpli, haja pedig kóc!
2006. november 9.
