A gödör mélyén

Úgy érzem, mint ha egy gödör mélyén lennék,

Nincs kötél, sem létra, amivel kimászhatnék.

Próbálkozom két kezemmel egyre feljebb jutni,

De segítség nélkül úgy tűnik nem fog sikerülni!

Hahó, valaki dobjon egy kötelet le a mélybe,

S kérem, húzzon fel engem a föld felszínére!

Nem jár erre senki, így csak ülök a gödör alján,

Az életemen gondolkozom, a csodára várván.

Végre itt egy ember, lenéz rám sajnálkozva,

Nem segít, csak megvonja vállát, s megy tova.

De abban biztos vagyok, ha ő ülne a helyemen,

Elvárná, hogy mindenki a segítségére siessen!

Mostanság ebben a kilátástalan helyzetben,

Bevallom az öngyilkosság is megfordult fejemben.

De szerencsére megtenni nincs elég bátorságom,

És egyetlen életemhez is nagyon ragaszkodom.

Tudom, ezzel csak fájdalmat okoznék embereknek,

Akik minden körülmények közt szeretnek!

Viszont át tudom érezni azon emberek sorsát,

Akik kilátástalan életüket maguktól eldobják.

Nekik, ha megengedik, azt tudom javasolni,

Próbáljanak egy kis reménysugárba kapaszkodni!

Hisz sohasem lehet annyira kilátástalan életük,

Hogy ne legyen valahol, egy kis menedékük!

Hinnem kell benne, hogy jóra fordul minden,

Hogy felemelkedem, és fürdöm a sikerben.

Keresnem kell mindenhol az apró fénysugarat,

Ha megtalálom, egész életem megváltozhat.

Boldogabb leszek, mint bármikor korábban,

S mosolyogva járom utamat e gonosz világban!

2006. október 25.