Humorbazár

Minden háziasszony álma...:) Sötétben világít, nem kell hajolni, és még a visszapillantótükörből látja is, mi történik a háta mögött...:P

Narancs szüret strucc-módra! Alul kijön a friss narancslé...:P

Esti mese

Réges régen a tv hőskorában, még esténként a nők olvastak fel esti mese gyanánt. Egy alkalommal, teljesen váratlanul az utólsó pillanatban a bemondónő rosszul lett, és helyette az egyik férfi kollegát kérték fel mesemondásra.

- Szervusztok gyerekek! - köszönt illendően az ötvenhárom éves szakálas figura.
- Fecske anyó vagyok! - folytatta, és a korabeli felvételen látszik, hogy az operatőr megbillenti a statívot a röhögéstől. A mesélő, nagydarab szakálas figura folytatta - ... és épp a tojásaimon ülök... - a korabelli kollegák szerint, ekkor a hangosító, valamint az összes diszletes, és kellékes, halkan kiosont a folyosóra, majd összeesett a röhögéstől.

Utolsónak az operatőr maradt, aki a következő mondat után hagyta el a stúdiót.

- ...és a fészekből kilóg a szép villás farkam...

Holnap hétfő! :(

Vereske meg egy rettenetes fekete szerzet

Egyszer lett, esetleg nem lett... lett egyszer egy gyermek, melynek neme gyenge, s neve Vereske. Egyszer Vereske fejbe vette, elmegy s meglep egy szeretett embert, mely lehet negyven esztendeje nemzett egy egyedet, melynek gyermeke Vereske lett.

Egy szegen lelt egy remek cekkert, s beletett rengeteg eledelt, melyet kedvence szeretett. Ezzel felkerekedett, s ment, ment keresztben egy rengetegen, mely egyenest egy helyhez vezetett, melyen Kedvenc letelepedett.

Negyven percet sem ment, s egy kedves teret lelt, melyen rengeteg nefelejcs hevert.

-- Ez Kedvencem kedvence! -- nevetett Vereske, s cekkerbe, melyben egy csepp helyet kevert, nefelejcseket szedett.

Egyszerre megjelent egy rettenetes, fekete szerzet, mely megremegtetett keblet, testet, lelket.

-- Merre lejtesz, te szeretetteljes gyermek? -- vetette fel cselesen.
-- Megyek Kedvencemhez -- felelte Vereske.
-- S merre lelhetem e kedves embert?
-- Erre, erre egyenest.

Ezzel e fertelmes egyed sebesen el...

Egy perc sem telt el, s fekete szerzet telephelyen termett. Bement, megette Kedvencet, s felvett egy mezt, mely Kedvencen lehetett. Leheveredett egy fekhelyre, s tervbe vette: Vereske sem lehet megmentve.

Egyszerre Vereske cekkerrel megjelent. Bement Kedvenchez, de szeme elkerekedett, mert egy cseppet lett meglepett.

-- Kedvencem! -- rebegte Vereske. -- Szemed lett terjedelmes! Rendes ez?
-- Rendes, rendes! -- felelte fekete szerzet fekve. -- Ezzel rendesebben szemre vehetlek.
-- S fejeden szerved, mellyel neszeket felvehetsz, lett termetesebb! Nem kellemetlen ez?
-- Nem, nem! Ezzel teljesebben vehetem csevejed.
-- S fejeden eme szerv, mellyel eledeled beveszed... hej, de rettenetes lett! Felelj nekem, helyes ez?
-- Helyes, helyes kedves Veres!-- kelt fel eme veszedelem. -- Ezzel kedvesem egyben nyelhetek! -- S hemm :-) ... megette e megszeppent gyermeket. S mert teste tele lett, szeme elnehezedett, egy kerevetre leheveredett.

Egy fegyveres ember telephelyre keveredett, s vette neszeket, melyeket fekete szerzet fekve brekegett. Bement, s lett melepett, mert kedves ember helyett fertelmet lelhetett.
-- Szent egek! -- rebegte. -- Merre lehet Kedvenc s Vereske? Szemre vette szerzetet, s nem lett rest, menten felnyeste e begyet, mely kedveseknek rejteke lett.

Megmentett egyedek lelkesen mekegtek. Fegyveres ember nem lett tehetetlen, felnyesett begyet cserepekkel teletette. Ezt rendesen beszegte, s csendben elszeleltek.

Fekete szerzet egyszerre megelevenedett, s mert nyelve cserepes lett, fejbe vette, keresne egy nedves helyet, melyen egyet lefetyelhet. Felkerekedett, s egy hengeres helyhez ment, melyben lent nedvet lelt. Fejet beemelt, s csendben lefetyelt. De mert feje ereszkedett lejjebb, s egyre lejjebb, cserepek begyben fejhez hengeredtek. S mert szerzet feje lett nehezebb, nedvbe beesett, s benne elveszett.

Ezzel e mese befejeztetett. Tetszett -e nektek gyerekek?

Végre egy kígyófaj, melynek a jó puha bundája van. Sokkal jobb érzés, ha az ember a nyakába veszi, csak a farka ne csörögne állandóan...:P

Úgy gondolta a cicus, hogy ma pingvin lesz ebédre. Fel is vette az álruháját, és irány vadászni...:P

Ennivaló világítótorony!:)

A három fa

   Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok -  ok is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent.
Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek. "Ha felnövök, faragott kincsesláda szeretnék lenni, teli ragyogó drágakövekkel" - mondta az első fa. A második fa nem ilyen dolgokra gondolt. "Ha felnövök, hatalmas hajó szeretnék lenni - mondta. - A kapitánnyal, egy nagy kutatóval együtt új országokat fogunk felfedezni." A harmadik fa közben az ágait rázta. "Én egyáltalán nem szeretném, hogy feldolgozzanak - mondta. - Szeretnék itt maradni, ahol vagyok, és minden évben egyre magasabbra nőni, hogy én lehessek az erdő legmagasabb fája. Ha aztán rám néznek az emberek, látják, hogy Istenre mutatok."
    Teltek-múltak az évek, és egyszer csak három favágó érkezett az erdőbe. "Végre! - kiáltott fel az első fa, amikor az első favágó kezdte kivágni őt. - Most fog valóra válni az álmom, hogy kincses ládika leszek." "Remek! - kiáltotta a második fa, amikor a második favágó őt kezdte kivágni. - Most megvalósulhat az álmom, hogy vitorlás hajó legyek." "Jaj, ne! - kiáltott fel a harmadik fa, amikor a harmadik favágó őt kezdte kivágni. - Akkor nem tudom többé Isten felé irányítani az emberek tekintetét." A favágók elvitték a három fát, amelyek közül kettő számára sokat ígérőnek nézett ki a jövő. De nem sokára mindhármuknak el kellett temetniük az álmaikat. Ahelyett, hogy szép kincses ládikát faragtak volna belőle, az első fát állatoknál használatos csúnya etetővályúvá, jászollá dolgozták fel. Kecses vitorlás helyett egyszerű halászcsónak lett a második fából. A harmadik fából pedig semmi sem készült. Csak gerendát fűrészeltek belőle, és otthagyták az építőmunkás kertjében.
    Az élet folyt tovább. Évek teltek el. A három fa lassacskán megtanult együtt élni széttört álmaival. Egy hideg, téli estén aztán egy csapásra megváltozott az első fa élete. Egy csecsemő született ezen az éjjelen - nyilvánvalóan nem közönséges gyermek. Angyalok énekeltek. Pásztorok és királyok jöttek, hogy meglátogassák. Amikor az első fa felfogta, mi is történt, szíve megtelt örömmel. "Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem raknak ugyan tele arannyal és drágakövekkel, de én ringattam a világ legnagyobb kincsét."
    Tovább telt-múlt az idő, összesen mintegy 30 év, és egy napon végre megváltozott a második fa élete is. Kint volt éppen a tó közepén, amikor szörnyű vihar kerekedett. Erősen fújt a szél, és olyan magasra csaptak a hullámok, hogy a kis csónak már azt gondolta, el kell süllyednie. Ám ekkor valami hihetetlen dolog történt. A rajta tartózkodó férfiak egyik felállt. "Hallgass el!" - És a hullámok engedelmeskedtek neki. Amikor a második fa megértette, mi is történt, az ő szíve is megtelt örömmel. "Mégiscsak megvalósultak az álmaim - mondta. - Nem szállítottam ugyan nagy felfedezőt, de a menny és a föld Teremtőjének fiát vihettem."
    Nem sokkal ezután a harmadik fa élete is megváltozott. Jött egy ács, és elvitte magával. Megrökönyödésére azonban nem valami szép dolgot készített belőle, még csak nem is valami hasznosat. Ehelyett durva fakeresztet ácsoltak belőle. "Az a fajta kereszt ez, amit a katonák használnak bűnözők kivégzésére." - gondolta a fa rémülten. Valóban a vesztőhelyre vitték. Ott a dombtetőn rászögeltek egy halálra ítélt férfit. Tulajdonképpen ennek kellett volna a legborzalmasabb napnak lennie a fa életében, ha nem lett volna ott az a valaki.: A rajta kínok kínját szenvedő férfi nem egy szokásos bűnöző volt, akinek a saját bűntettei miatt kellett bűnhődnie. Igazából ártatlan volt. Jézus Krisztus volt Ő, Isten Fia, aki a világ bűneiért halt meg. Amikor a harmadik fa rájött, mi is történt, ujjongott a szíve az örömtől. "Mégiscsak megvalósulnak az álmaim - mondta. - Nem leszek ugyan a legmagasabb fa az erdőben, de ettől a naptól kezdve mint Jézus Krisztus keresztje újból és újból Istenre irányítom majd az emberek tekintetét.

Végre itt a hétvége! Legszívesebben én is kiülnék egy erdei tó partjára, és élvezném a madarak énekét, az erdő csodás illatát.